Londonban születtem egy hideg őszi éjszakán 16
évvel ezelőtt, én voltam az egyetlen gyermek a családomban, és anyám
meg is halt a szülésemben… Apám minden nap sírt ezután, és üvöltözött
velem, mintha én tehetnék róla, nem akartam vele lenni, egyszerűen
kezdtem meggyűlölni. Elértem azt a kort, hogy iskolába kellett járnom,
és apám örömmel dugott be egy kollégiumbaba, ahol szinte senkit sem
kedveltem. Mindegyik elkényeztetett barbie baba volt, már akkor
rühelltem őket, pedig nem is volt nagy élettapasztalatom.

Telt
múlt az idő, és én abban az iskolában egyre rosszabbul éreztem magam…
Én voltam az egyetlen, aki fekete cuccokban járt, és én voltam az
egyetlen, akinek nem volt barátja. Sokszor el is lógtam estelente, hogy
egy kicsit egyedül legyek, és ilyenkor elszívtam pár szál cigit. Nem
buktam le sose, amit a külsőmnek is köszönhetek, karcsú vagyok, és
könnyen elférek bárhol. És fekete hajamnak hála, eléggé beleolvadok a
sötétségbe, főleg, ha fekete cuccokba megyek.

14
éves lettem, és ugyanolyan rosszul éreztem magam, és ugyanúgy minden
este ellógtam. Egyik este épp egy ismeretlen helyen mentem, amikor egy
sötét alakot láttam egy nővel, azt hittem épp csókolóznak vagy valami,
és így el is fordultam tisztelettudóan, de mikor visszanéztem, már a
férfi nem volt ott, és a nő ott feküdt a földön, odamentem, és láttam,
hogy halott, a nyakán pedig fog nyomok voltak, vámpírfog nyomok. Az a
férfi egy vámpír volt! Nem ijedtem meg, hanem pont ellenkezőleg,
érdekelt. Óvatosan megnéztem, hátha van a nőnél valami telefonféleség.
Szerencsémre volt nála, amivel tárcsáztam a rendőrséget, hogy
bejelentsem találtam egy hullát. Nem vártam meg, hogy megérkezzenek,
hanem ott hagytam a helyszínt, de a telefont vittem magammal, amit
útközben szétszereltem, és a különböző részeit különböző kukákba
dobtam, hogy még véletlenül se találjanak rám. Ezután visszamentem a
suliba, de nem voltam eléggé óvatos, ezért kicsaptak.

Aznap
éjjel már hazamentem, de nem szóltam, hogy kicsaptak, és amikor
beléptem a házba szörnyű látvány tárult elém… Minden véres volt, és
szinte minden szét volt szedve. Apámat szólítottam, de nem válaszolt
senki sem, csak a csönd. Körbenéztem lenn, és mindenhol csak vér volt…
Ezután felmentem az emeletre, ami teljesen úgy festett, mint a
földszint: csupa vér, és a tárgyak felborítva vagy széttörve voltak. És
akkor észrevettem egy vércsíkot, ami egyenes a szobámba vezetett,
aminek az ajtaja csukva volt, kinyitottam, és apámat láttam szétterülve
a szoba közepén, miközben egy vámpír hajol a nyakához. Bepánikoltam, és
felkaptam azt, ami legközelebb esett hozzám, egy baseballütőt.
Odamentem, és leütöttem vele, amitől beájult, és ekkor eszembe jutott a
jó öreg Draculás játék. Abban valami szúrós eszközzel kell szíven
döfni, és attól elpatkol. Zsebemhez kaptam, és elővettem jó öreg
bicskámat, amit még egy kollégiumi diáktól loptam el. Odamentem, és
megadtam neki a végső döfést, majd mit sem törődve vele, odamentem apám
mozdulatlan testéhez. Még élt. De csak annyit tudok kimondani: „Bocsáss
meg!”. Aztán már tényleg nem adott semmilyen életjelet. Sírva fakadtam,
és elfeküdtem a földön, bele a vérbe. Nem érdekelt, hogy valamikor
gyűlöltem őt, nem érdekelt, hogy valamikor engem szidott anyám halála
miatt, nem érdekelt, hogy véres leszek, nem érdekelt, hogy fekete hajam
vértől lesz színes, nem érdekelt semmi, csak az, hogy kiderítsem, miért
történt mindez…

Lerohantam apám
dolgozószobájába, és berúgtam a kulcsra zárt ajtót, és feltéptem a
fiókokat. Képek voltak benne egy vámpírról. Arról, aki most holtan
fekszik a szobám kellős közepén. De nem csak képek voltak. Különböző
feljegyzések is voltak egy vámpír csoportról. „Agatha kastélya” névvel,
elkezdtem olvasni, és rögtön bele is mélyedtem. Apám közéjük akart
tartozni. Ahogy most én is közéjük akarok tartozni, mert úgy érzem,
hogy csak ők értenék meg az én fájdalmamat, és az én elméletemet a
világról…



Flora Glossis