A
nevem Crystal Sorrow. 21 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot,
Norvégia hegyeiben, távol az emberek bűzlő, hazug világától. Boldogan
telt gyermekkorom. Apám mikor elértem a 7 éves kort, úgy gondolta elég
idős vagyok már, hogy elvigyen magával vadászni a közeli erdőbe.
Annyira megtetszett az az egyetlen vadászat vele, hogy ez után, már az
összesen elkísértem, sőt kértem, tanítson engem is, hisz ki tudja,
mikor veszem hasznát. Boldogan bólintott, és kitanított, mindenre, amit
ő ismert ebben a „szakmában.” Aztán mikor 10 éves voltam, életét
vesztette. Egy szörnyű vadászat során, megtámadták a farkasok, és apró
darabokra cincálták. Nem akartam elhinni, hogy az meghalt az az ember,
akit a világon mindennél jobban szerettem, még anyámnál is. Azt, ami
megmaradt belőle, elhamvasztottuk, majd felmentem az egyik kedvenc
hegyemre, és a szélnek adtam porát, végső búcsút véve tőle. Anyám,
elkeseredettségében, hónapokig, könnyáztatta arccal ült a már kihűlt
kanapé előtt. Nem lehette beszélni vele, főleg nem apámról, hisz
ahányszor szóba hoztam, sírógörcsöt kapott. Teljesen magába fordult,
kínzó némaságba folytatta bánatát. Éveken keresztül nem volt hajlandó
beszélni, nem törődött senkivel, gyásza mélyebb volt, az emberiség
fájdalmánál is. Szíve annyira megfeketedett, hogy az én létezésemet is
elfelejtette1 év után. Rájöttem, hogy csak úgy élhetem túl ezt az
egészet, ha gondoskodom róla is, és magamról is. Mint már említettem,
apám, halála előtt, kitanította a vadászat fortélyait, így nem volt
nehéz, elejtenem az állatokat, akiket azután, elkészítettem.
Reggelenként jártam el, az erdő legmélyére, ahonnan apám a legfinomabb
vadakat hozta haza. 15 éves koromban elegem lett a folytonos
hallgatásból, és abból, hogy apám haláláról nem ejthetek szót, nem
emlékezhetek arra az emberre, aki mindennél fontosabb volt számomra.
Egy nap, azonban nem bírtam türtőztetni magam és faggatni kezdtem, hogy
miért nem beszélünk róla. Anyám felállt és egy hatalmas pofont adott
nekem. Mai napig érzem, annak csattanását arcomon. Az ütést, rögtön meg
is bánta, és térdre esve rimánkodott bocsánatomért. Nem érdekelt.
Meggyűlöltem hallgatásáért, és nemtörődömségéért. Összepakoltam ruháim,
és elindultam. Kilépve az ajtón, magam mögött hagytam múltam, eddigi
életem, és anyám. Egy ideig a hegyekben bujkáltam, és vadászatomból
éltem. Mikor lekerültem az utcán voltam, mint egy csavargó minden
nélkül. Az emberek kegyetlenek voltak, csak magukkal törődtek, a hazug
boldogsággal, az árny élettel, amiben éltek, és amit éltek. Én csak egy
porszem voltam közülük, egy észrevehetetlen alak. Hamarosan szégyenfolt
került nevemre. 17 évesen, pénz nélkül, minden nélkül éltem. Szajha
lettem. Első élményem volt a legborzasztóbb. Az férfi akivel voltam,
durván, erőszakosan tett magáévá, ellenkezést nem tűrve. De kifizetett.
A többi férfi, kényét-vágyát, már nem volt nehéz teljesítenem, lelkem
feldolgozta, jobban mondva megértette, hogy nincs más út a túléléshez.
Az egyik ilyen ügyfelem, teljesen magába bolondított. Egy bárban
ismerkedtem meg vele, olyan éjféltájt. Jason jóképű volt, kedves és
megértő. Pár pohár bor, után távoztunk, a lakására, ott, pedig
szeretkeztünk. Mikor megérkeztek a nap első sugarai, közölte, hogy
mennem kell, de aznap este is látni akar. Bőségesen fizetett, így
belementem. A korai távozást nem értettem, de ő egy kuncsaft én meg a
szajha, így természetesen mentem. Este, ugyanabban a bárban
találkoztunk újra. Egész éjen át szerelmeskedtünk megint. Ez így ment,
jó pár éjen át, mikor is rákérdeztem, miért kell oly korán távoznom, és
miért találkozhatunk, csak sötétedés után, az éjjeli órákban. Másnap
éjjel avatott csak be a dolgokba. Elmondta, hogy vámpír, egy olyan
lény, aki az ártatlanok vérét veszi, hogy ő élhessen. Vele ellentétben,
én nem láttam olyan drasztikusan a helyzetet, sőt megtetszett az egész
vámpírlét. Kértem, tegyen olyanná, mint ő, de felelete mindig ugyan az
volt, mégpedig, hogy nem tudom, mit vállalok, ez nem leányálom, és nem
tesz azzá. Volt elég pénzem, így elhagytam őt is és Norvégiát is.
Hajóval utaztam, egészen Nagy-Britanniáig, ugyanis kósza híreket
hallottam, arról, hogy itt vámpírok élnek, egy Bloodforest nevű helyen.
Veszteni valóm nem volt, így beköltöztem, és most itt élek. Ha
alkalmasnak találtatok, akkor valaki magához vesz, és áthoz arra a
létre, amire vágyom.



Belső
tulajdonságaim: Lelkileg az alatt a pár év alatt, megkeményedtem,
megtanultam kiállni magamért, s egyben gondoskodni magamról. Szajha
mivoltom ugyan nem merül feledésbe, de nem áll szándékom folytatni. A
tiszteletet annak adom, meg aki megérdemli a szememben, kitartó vagyok,
és magabiztos.



Külső
tulajdonságaim: Fekete hajam van hozzá barna szemeim, tekintetem zord,
rideg. Ruházatom, általában bársony szoknya, hozzá topp.





Tisztelettel:

Crystal Sorrow