Aurelia Willin

**Agatha Ravenna Moon** · Téma: Aurelia Willin 2008-03-02, 19:16

Portugáliában
születtem a családomban negyedik gyerekként, és pár és múlva már a
középső gyereknek számítottam. A családunk nagyon szegény volt. Vagy az
utcán,vagy pedig egy lakhatatlanná vált házban éltünk, taníttatásunkra
nem volt pénz. Néhány testvérem meghalt, mert nem bírták ennek a
sanyarú életnek a viszontagságait. Én nagyon sajnáltam őket, de
őszintén szólva örültem, hogy kevesebben vagyunk, mert így kicsit több
jutott nekünk, és az a „kicsit több” sokkal nagyobb esélyt jelentett a
túlélésre. Akkor még nem tudtam, hogy nem jártam valami jól. Mikor 10
éves voltam, elrabolt egy megszállott őrült,akinek a „gyerekgyűjtés”
volt a hobbija. Levitt a csatornákba,és éjt nappallá téve dolgoztatott,
regetegszer megvert, kínzott.... 13 éves koromig voltam itt, és
fizikailag és lelkileg is megerősödtem, hiszen szó nélkül kellett
végignéznem,ahogy barátaim elhullanak,mint a legyek. Persze minden
rosszban van valami jó, ahogy a csatornában is. Gyakran sétálgattam a
csatornában a szökési útvonalat tervezve, és egyszer csak megtaláltam
a börtönt a csatorna fogdáján belül. Itt találkoztam egy fiúval, aki
mindig érdekes dolgokat mesélt természetfeltti lényekről. Mindig jót
nevettünk, bár ezt csak halkan tehettük meg, nehogy lebukjunk. Tanított
is, persze nem matekra, meg ilyen értelmetlen dolgokra, amiknek soha
nem vettem volna már hasznát, hanem olyan dolgokat tanított meg
történetek formájában, amiknek azóta már rengeteg hasznát vettem.

Pár
nap múlva remek lehetőség adódott a szökésre, bár ebben nekünk is volt
szerepünk. A megmaradt 7-8 emberrel kimenekültünk, bár ez nem sikerült
volna fegyverek nélkül. Kiderült, hogy az egyik szótlan kölyöknél volt
vagy 10 kés, amiknek – én legalábbis - nagy hasznát vettem,és
élvezettel telt meg a szívem, mikor egy-egy őrnek sikerült a gyomrába
szúrnom a kést. A felszínen szoknom kellet az életet, és mindenki
furcsán nézett rám, amiért koszosan és büdösen nagy érdeklődéssel
jártam a városokat, áruházakat, és úgy néztem a legegyszerűbb tárgyakat
– mint például a légycsapót- mintha az egy különös jövőbeli tárgy
lenne, amiről még mindenki csak álmodik. Szabadulásom után pár nappal
hiányérzetem támadt. Hiányzott Jacob, az a bizonyos csatornabeli fiú.
Annyira szerettem, hogy nagy vakmerőségre szántam el magam.
Visszamentem tök egyedül, de nem volt ott senki. Háromszor kutattam át
a város alatt futó csatornarendszert, de sehol semmi. Szívemet mardosta
a bűntudat, hogy a börtön lakóira a szökésnél nem gondoltam.
Visszamentem a felszínre, és lopásból éltem meg. Családomat is
próbáltam felkutatni, végül rájuktaláltam, vagyis a hűlt helyükre.
Megtudtam, hogy Brazíliába mentek, így hajóra szálltam, miután
megtakarítottam a lopásokból annyi pénzt,hogy átvigyenek. Ott aztán még
rosszabb lett a helyzetem, néha a testemet kellett odaadnom azért, hogy
élni tudjak,de túléltem. Itt megtaláltam az egyik testvérem holttestét
egy romos házban. Elkeseredtem,és nem kerestem tovább, mert féltem,
hogy mindenkit így találok meg. Végül egy étteremben falatozva találtam
meg szüleimet és megmaradt 3 testvéremet. Kiderült, hogy valahonnan
szereztek pénzt, és apám vett egy sorsjegyet régi szenvedélyéhez
méltón. Sikerült, nyertek, és egy luxuslakásban laktak, minden
testvéremet taníttatni kezdték, de engem kitagadtak, mégcsak nem is
örültek, hogy élek. Teljesen elzárkoztak mindenki elől, bezárkóztak
saját világukba, és senki mást nem engedtek be oda. Kiakadtam...
Kerestem a rokonaimat, és meg is találtam az unokatesóm, aki
Magyarország fővárosában, Pesten él. Odaköltöztem, bár erre is
keservesem kellett gyűjtenem a pénzt, de ott legalább szívesen
fogadtak, és normál körülmények között éltek egy szerény panelház
negyedik emeletén. Boldogok voltunk, és az unokatesómmal olyan jóban
lettünk ,mintha igazi testvérek lennénk. Egy nap sétáltunk, és amikor
befodultunk egy keskeny utcába, furcsa látvány tárult szemem elé. Egy
vámpír éppenm szívta egy huszonéves lány vérét. Aztmondta,
megmenthetem, ha csatlakozom Agatha klánjához. Én hittem neki, és meg
akartam menteni a lányt, hiszen ismertem. Mára már tudom, hogy nem
kellett volna hinnem neki, dehát késő bánat... Feladtam eddigi
életemet, elbúcsúztam ottani rokonaimtól,és elindultam hát, nyakamba
vettem az országot, és néhány hét kóborlás után végre idetaláltam.
Remélem, itt végre rátalálhatok önmagamra, és megismerhetem, sőt olyan
lénnyé válhatok, mint amikről Jacob mesélt, akit a mai napig keresek.

_________________
A Darkmoon kastély fővámpírja. 1009 éves, remek párbajvívó és csak egy kicsit szadista... Tanítványokban bővelkedik: Hinda, Christin, Pandora, Talina, Sabine, Aurelia, Elizabeth jelenleg az élő tanítványok gárdája. A mestere Raymond.