Meredith de Mar

17 évvel ezelőtt születtem a franciaországi Lille-ben. Apám és anyám nemesi származásúak voltak. Én egy érdekházasság gyümölcseként jöttem a világra. A Mar- birtokon hatalmas erdő volt, közepén egy kastéllyal. Anyám és apám is tündék voltak. A többi tündével együtt éltem gyerekkorom a kastélyban és az erdőben.

Barátaimmal napokat töltöttünk a tónál, Vén Resert házánál. Az idős, görnyedt hátú, hosszú, ezüstszín hajú tünde mindig történeteket mondott a szórakoztatásunkra. Ezek a történetek annyira lekötöttek minket, hogy sokszor haza se akartunk menni. Mesélt nekünk az ősi tündékről, akik egy más, idegen helyről jöttek, ahol minden faj békében élt egymással. Mindannyian arról álmodoztunk, hogy eljutunk oda és visszaszerezzünk a tündéknek ezt a csodálatos birodalmat.

Ahogy nőttem, egyre többször hallottam az Ősföldről szóló történeteket és egyre jobban hittem bennük. Amikor eljött a 13. születésnapom, Vén Resert bizalmas beszélgetésre hívott. Elmondta, hogy az Ősföld nem létezik és már elég idősnek tartott, hogy felnyissa a szememet. Az átlagnál mindig is értelmesebbnek tartott és látta mennyire beleéltem magam a legendába. Az álmaim egy csapásra összetörtek. Céltalan lettem. Eddig legalább tudtam, mit szeretnék. Volt egy álmom. Volt… Nem tudtam, mit kezdjek magammal. Hanyagolni kezdtem a barátaimat, akik még mindig hittek ebben az ostobaságban. Nem akartam az a személy lenni, aki elmondja nekik az igazságot. Naphosszat csak ültem a szobámban a kastély rideg falai között.

Egy napon anyám elutazott. Komor hangulat uralkodott az egész birtokon. Csak nagyon kevesen tudták, hová megy. Aki tudta, az pedig csak nagyokat hallgatott. Félelem kerített hatalmába. Egy hét sem telt el és erdőszerte megszólaltak a harsonák. A vámpírok megtámadták a birtokot. Tömeges mészárlás volt. Azon az éjszakán láttam utoljára apámat. Összepakoltatta a kastélyszolgákkal a motyómat és anyám után küldött.

Zuhogó esőben érkeztem a pályaudvarra. Vigyáznom kellett, mert ha követtek, hiába volt a menekülés, sőt még anyámat is lebuktatom. Épségben értük el az új otthonunkat.

Éjszaka motoszkálásra ébredtem. Felkeltettem anyát is. Olyan gyorsan történt minden. Egy tőrön megcsillant a holdfény, majd anyám vérfagyasztó sikolyát hallottam. Megtaláltak. A lakás kiürült. Csak anyám hörgött vérben fürödve és utolsó leheletével azt mondta, kutassam fel Farrow erdejét, ott majd jó kezekben, a fajtársaim között élhetek. Anyám meghalt és én magamra maradtam a rideg nagyvárosban.

Apámhoz akartam menni. Vissza a birtokra és békességben élni a többiekkel együtt, úgy mint az előtt. Boldogan tartottam a kastély felé. Olyan néptelennek tűnt minden. Ismét az a bizonyos rossz érzés kerített hatalmába. Vajon mi történhetett? Tettem fel a kérdést újra és újra önmagamnak. Választ azonban nem kaptam. Megszaporáztam lépteimet. A kopogtatásomra Arthur az idős kastélyszolga nyitott ajtót. Rögtön apám felől kérdezősködtem. Arthur lesütötte a szemét és közölte, hogy édesapám a vámpírokkal vívott harcban elhunyt. Fájdalmam hatalmas volt. Hát senkim nem maradt e világon.

Megpróbáltam összeszedni magam és anyám utolsó akarata szerint felkerestem Farrow erdejét. Azt mondták, erre találom, és most itt vagyok. Tele bosszúvággyal - mert kiirtani vágyom az összes vámpírt- és tele keserűséggel.

Tulajdonságaim: Karcsú testalkatú, átlagos testsúlyú fiatal nő vagyok. Hosszú, szőke egyenes szálú hajam a derekamig ér. Szemeim kékek, de ha felbosszantanak, zöldessé változnak. Kinézetem kifejezetten tündés, ha akarnám se tudnám elrejteni származásom jeleit.

Önfejű, makacs, hirtelenharagú és bosszúéhes vagyok. Talán túl naiv is. Nem tudom. Azonban akiket megszeretek, azokat nem engedem el. Remek kardforgató vagyok.

Tisztelettel:

Meredith de Mar