Jelentkezés módja:

Ezentúl ide, ebbe a topicba küldd be a jelentkezésedet, méghozzá a következő módon:

A tetején, lehetőleg Caps Lock-kal írd oda, hogy milyen faj: VÁMPÍR, BOSZORKÁNY, TÜNDE, vagy VÁMPÍRVADÁSZ.

Ezután következik a karaktered adatlapja, a következő pontokkal:
Név:
Életkor:
Hajszín:
Szemszín:
Bőrszín:
Magasság (cm-ben):
Egyéb külső jellemzők: (tetoválás, anyajegy, ha van…)
Legfontosabb belső tulajdonságok:

Ezután pedig a karaktered rövid élettörténete, melyben kiderül, hol született, milyen utat járt be eddig, és hogy hogyan került Bloodforestbe, minden játék fő helyszínére. Ennek a terjedelme a fórumon legyen minimum 50 sor! Gondold át, mielőtt hozzákezdesz!

A különböző fajokhoz különböző kiindulópont társul:

- Vámpírok: halandóként kell megírnod a jelentkezést, még nem válhattál vámpírrá, de találkozhattál már velük, hallhattál már róluk…

- Tündék: legalább 33 éves tünde vagy, vagyis felnőtt, aki elsajátította az alapképességeket, de még nem nyert bebocsátást Farrowba.

- Boszorkányok: legalább 15 éves vagy, vagy még idősebb, és még nem nyertél felvételt Castle of Hexbe. Származásod alapján boszorkány vagy, a mágia kapuját azonban még senki nem nyitotta meg benned.

- Vámpírvadászok: a felsoroltakból elsajátítottál már egy képességet (a felsorolást a vámpírvadászok leírásánál találod), de csak most indulsz el Blackwoodba.

Képet is válassz, és töltsd fel ide: www.kepfeltoltes.hu , majd a linket másold be a jelentkezésed végére! Ez elengedhetetlen pont!

Nagyon fontos, hogy ezt a jelentkezést a karaktered KERESZTNEVÉT használva küldd be, s a fórumra a karaktered TELJES NEVÉN regisztrálj! Ha elfogadtuk a jelentkezést, felteszem a honlapra is, a fórumon válaszolok neked, és a regisztrációdat átengedem.

VÁMPÍRVADÁSZ

Név: Rex Wolf
Életkor: 19
Hajszín: szőke
Szemszín: kék
Bőrszín: enyhén barna
Magasság: 185 cm
Egyéb külső jellemzők: Bal fülében fülbevaló.
Legfontosabb belső tulajdonságai:
Nem az eszéről híres, inkább vicces kedvéről, és hogy mindenkit próbál jobb kedvre deríteni. Általában higgadt, de elég könnyen kijön a sodrából, és bárkinek neki ront.


A nevem Rex Wolf, 1988. október 5.-én valamikor hajnal tájt, Párizs egyik kórházában. Nem egyedül születtem, volt egy ikertestvérem is. Igaz nem sokban hasonlítottunk egymásra, mivel ő lány volt, én meg férfi vagyok. Annenak hívták. Hogy miért beszélek róla múlt időben? Ez egyszerű, de nem akarok a történet közepébe vágni. Úgy hogy, várjátok ki türelemmel.

Apám fegyverfejlesztő, még most is él, de szerintem már kicsit beleőrült a munkájába. Anyukám pedig épülettervező. Nem megszokott munka egy nőtől, de nekem ez normálisnak tűnik. Így nőttem fel, de mindig éreztem, hogy nem vagyok egy egyszerű gyerek. Valami mindig lappangott bennem, leszámítva a jó rajztudást. Fogalmam sem volt róla, hogy micsoda lehet, de nem is zavart. Sokkal fontosabb volt a nővérem, Anne, piszkálása. Igaz csak néhány perccel volt idősebb nálam, de néha éveknek tűnt. Legalábbis nekem, ő szerinte csak annyi, hogy a lányok előbb érnek meg. Szüleink szerint, jót tehet nekünk az, hogyha egy iskolába és egy osztályba járunk. Na persze, csak nem akartak két helyre rohanni reggelente. Egy idő után hozzá szoktunk és már egyikünket sem zavarta a dolog. Aztán jött a gimnázium, és számomra minden megváltozott.

Péntek, utolsó óra. Egy unalmas kémia óra, a szerves kémiából. Tanulókísérlet volt, persze a tanár engedélye nélkül nem nyúlhatunk a tálcához. Ellenben én mindig böködtem a kémcsövet, amiben cukor volt. Anne állandóan rácsapott a kezemre, hogy viselkedjek rendesen, és maradjak nyugton vagy megint az igazgatónál kötök ki. Hát, igen a suliban én voltam az egyik legrosszabb gyerek. Addig szórakoztam a csővel amíg hirtelen felforrósodott és a benne lévő cukor elszenesedett és a feltörekvő szén kifutott a kémcsőből. Én egy hatalmas hátast dobtam, Anne pedig meredten figyelt a kémcsőre. Ellenben a tanár kiakadt és üvöltözni kezdett velünk.
Igazgatói iroda váróterme. Nekem még mindig fáj a hátam az esés miatt, Anne pedig csak mered maga elé. Ellenben velem, ő volt az egyik legjobb tanuló a suliban. Ismertem a nézését, haragszik rám, hogy miattam kell beszélgetnie az igazgatóval.
-Valami baj van? - A kérdés már rég feszengett bennem, kénytelen voltam felszólalni.
-Mit csináltál, te idióta!? - Válasz helyett újabb kérdést tett fel nekem, és hangjában is érezhető volt a düh.
-Nem tudom. Egyszerűen hozzá értem és kirobbant a szén. - Válaszolok a szokottnál halkabban.
-Mi vagy te? Valami mutáns? - Arcán egy mosoly jelenik meg.
-Miért? Nem lenne jó, ha az öcséd mutáns lenne? - Nevetem el magam, Anne szintén velem nevet.
Hirtelen kinyílik a váróterem ajtaja és apám ront be rajta.
-Mit tettél már megint!? Ha így folytatod kifognak rúgni innen! - Elég ideges volt. Biztos valami nagy felfedezésben lehetett.
Az igazgató titkára jött ki, aki behivatta apámat és elbeszélgetett az igazgatóval. Röviden, egyetlen egy lehetőségem volt még ebben a suliban, és utána kirúgnak. Anne semmilyen fenyítést sem kapott. Nagyot sóhajtva felkészültem a gyökeres megváltozásomra. De mint minden fontos dolog, ez is nehezen ment.

Teltek a napok, hónapok. Eljártam az iskolába és edzésekre. Valami Taekwon-do vagy mit talált nekem apám, amiben állítólag jól lelehet vezetni a feszültséget. Őszintén meg vallva, nem volt rossz. Sőt, sok mindent tanultam önvédelem tarén, amit az utcán vagy a suliban hasznosíthattam. Újra kellett járnom a harmadikat, mert megbuktam matekból, angolból és bioszból. Ez már három tantárgy, szóval pótvizsga szóba sem jöhetett. Amíg én ismételtem az anyagot addig Anne kapott egy meghívót valamelyik amerikai egyetemre. A szüleim nagyon boldogak voltak, és az érettségije is jól sikerült, szóval elutazott Amerikába és elkezdte az egyetemet. Addig én még mindig a gimi padjait koptattam. Az a furcsa dolog, ami két éve történt velem, nem fordult újra elő. Aztán még is megtörtént.

Unalmas nap volt. Az egyik gyerek folyton engem piszkált. Valamelyik szünetben elkaptam és a falhoz szorítottam. A félelemtől teljesen lebénult a gyerek, de én is. Az egyik kezemmel szorítottam a nyakát a srácnak, és amikor felemeltem a másikat, hogy majd jól szétszedem a képét, hirtelen meggyulladt a karom. Ijedve engedtem el a gyereket, aki elrohant, én meg jobbra-balra csapkodtam, hogy valahogy eloltsam a lángokat. Ahogy keletkezett, olyan gyorsan el is tűnt a tűz. A karomon semmilyen égési sérülés nem volt látható. Magamba zuhantam és olyan voltam mint egy járkáló zombi. A szüleimnek nem akartam elmondani, hogy mi történt, nem is tudom, hogy miért nem. Egyszerűen nem akartam és kész. Az egyetlen ember akire számíthattam az Anne volt, de egy óceán választott el minket. Otthon sokat gyakoroltam, hogy hogyan tudnám elő hozni ezt a képességemet, nem sok sikerrel. Próbálkozásaimat feladva, visszatértem a tanuláshoz. Ki akartam menni a nővérem után, mert vele valamiért biztonságban éreztem magam. Sikerült letennem az érettségit, igaz nem vettek fel sehova sem utána, de a szüleim azt mondták, hogy kimehetek a nővéremhez Amerikába.

Nem mondhatnám, hogy szűkösen voltunk. A szüleink egy egészen nagy lakást vettek ki nekünk. Én dolgoztam a közeli plázában, Anne pedig egyetemi órákra járt. Egyik este késő éjjelig dolgoztam. Dobozokat rakosgattam ide-oda, ide-oda rohangáltam a próbababákkal és feltakarítottam a padlót. Hulla fáradtan keresgéltem a kulcsot a zsebemben, de sehol nem találtam. Őrülten elkezdtem dörömbölni az ajtón, hogy Anne meghallhassa. Elég éberen alszik, ezért megkellett volna hallania a dörömbölésemet, de nem így történt. Tíz perc után sem történt semmi. Kezdtem aggódni, ezért üvöltöztem a lépcsőházban.
-Anne, ne most szórakozz! Még egy hullánál is fáradtabb vagyok!
Még mindig semmi reagálás. Mély levegőt vettem és berúgtam az ajtót, ami reccsenve fordult ki a tartóból. Az elém tarülő látvány ledöbbentett. Be volt törve az ablak, és hatalmas dulakodás nyoma volt felfedezhető. A szoba közepén megláttam nővérem vérbe fagyott tetemét. Ledermedve léptem közelebb hozzá, és letérdeltem mellé. Fejét az ölembe rakva próbáltam valamilyen módon magához téríteni, de semmi hatása nem volt. El kellett fogadnom, hogy a nővérem… Halott. Hatalmas düh keletkezett bennem és a körülöttem lévő tárgyak lángolni kezdtek. Próbáltam leállítani a tüzet, de egy idő után magától megszűnt. Ahogy tüzetesebben megvizsgáltam nővérem tetemét, ami elég nehezen ment, észrevettem a nyakán néhány harapás nyomott. Olyan volt, mintha valami denevér lett volna. De az nem ihatta ki az összes vérét. Végig futott az agyamon, hogy talán vámpír lehetett az elkövető. Biztattam magam azzal, hogy ilyen nem létezhet, ez hülyeség, ez elképzelhetetlen.

Aztán zörgést hallottam az ablak felöl. Felálltam a földről és egy késért nyúltam. Közelebb sétáltam az ablakhoz, és hirtelen valami nekem rontott. Letepert a földre, de szerencsémre a kés beleállt ellenfelem vállába. Gyorsan lerúgtam magamról, még is jót tett a sok éves harcművészeti képzés, és rögtön szembe fordultam vele. A holdfényben semmi különöset nem vettem rajta észre, csak akkor amikor a fény megvilágította a lény arcát. Az átlagnál hegyesebb szemfogai voltak. Még is léteznek vámpírok!? Összezavarodtam semmit nem értettem. A vámpír nekem ugrott, én meg ijedség képen magam elé tartottam a kezem, amiből hirtelen tűz csapott ki egyenesen a lény arcába. Ijedten hátrált el, és félre lökve engem kirepült az ablakon. Utána néztem, majd amikor a látó határomon kívülre ért visszafordultam Anne teteméhez. Megesküdtem, hogy bosszút állok az összes ilyen lényen, és nem nyugszok addig amíg egy is életben van. Minden dolgomat összecsomagoltam és visszatértem Párizsba, ahol eltemettük Anne-t. Új élet kezdődött számomra. Már nem a régi Rex voltam, egy új ember lett belőlem, egy olyan aki mindenre képes, csak hogy megölje az utolsó vámpírt is.

Rengeteg harcművészetet kipróbáltam és megismertem. Lassan a sok különböző technikából kialakult bennem egy saját harc technika. Legjobban a rúgásokra összpontosítottam, de a kéz technikákat sem vetettem meg. Beálltam apámhoz, mint fegyvertesztelő. Sok lőfegyvert ismertem meg, és tanultam meg használni. Ellenben a különböző közelharci fegyvereket is meg kellett tanulnom kezelni. Leginkább az alkarpengék tetszetek, addig kérleltem apámat, mire csinált nekem egy visszahúzhatósat. A fegyverem kész volt, közelharcban is elég tapasztalatot szereztem, az egyetlen dolog ami még hiányzott, az a képességem kezelése volt.
Sehogy sem boldogultam vele, ezért felhagytam vele és az éjszakába indultam vadászni. Sok éjjen át semmi sem történt. Aztán az egyik borús este izgalmas fordulatot vett az életem.

-Fogyjátok le! - Törte meg az éjszaka csendjét egy mély férfi hang.
-El fog szökni! - Jött rá a válasz.
Közelebb lopóztam a dulakodókhoz és néhány sötét ruhás alakot pillantottam meg. Hirtelen szétesett a tömeg és kiszabadult a számomra már ismert lény, a vámpír. Oda rohantam az emberekhez, hogy segítsek nekik, de azok elutasították a segítségemet. Félre vonulva megpillantottam a vámpírt, és gondolkodás nélkül rávetetem magam. Könnyen lerázott magáról, én meg bevertem a fejem egy fába és eszméletemet vesztettem.

Felébredtem egy fehér teremben. Először azt hittem, hogy korház, de amikor jobban körbe néztem rájöttem, hogy tévedtem. Egy fiatal nő lépett oda hozzám.
-Jobban vagy? - Kérdezte mosolyogva.
-Igen, azt hiszem. - Válaszoltam kissé kábultan, majd egy férfi nyitott be a szobába.
-Mire volt ez jó? - Szegezett nekem rögtön egy kérdést.
-Micsoda? - Néztem rá értetlen arccal.
-Az, hogy beleavatkoztál a harcunkba. Válaszolj! - Hangját felemelte, mire a nő rögtön közénk állt.
-Én is vámpírokat akarok vadászni! - Szintén feljebb vittam a hangomat, nem törődve az előttem állóval.
A férfi arcán egy mosoly jelent meg.
-Rendben, ha jobban leszel segítünk. - Megfordult és elhagyta a szobát.
Értetlen arccal néztem utána, de nem érdekelt különösebben a dolog, biztos csak viccelt velem.

Miután jobban lettem, elhagyni készültem a szobát, de magállítottak.
-Még sem akarsz vámpírvadász lenni? - Ugyan az a férfi volt akivel már beszéltem egyszer.
-Azt, hittem, hogy csak viccel. - Válaszolom nevetve, majd a férfi arca komorra vált.
-Én soha nem viccelek. - Fejezi ki magát ellentmondást nem tűrő hangon.
Megkezdődött a tanításom. A harc terén elég fejletnek ítéltek meg, ezért elméleti részre mentek rá inkább. De van ami soha nem változik. Most sem akartam megtanulni a dolgot. Egyedül az éltetett, hogy mikor ölhetek meg néhány vámpírt. Amikor úgy ítélték meg, hogy most már eleget tudok, elküldtek egy számomra ismeretlen helyre, és már a nevét is elfelejtettem. Annyit mondtak nekem hogy itt biztos kezekben leszek. És így 19 évesen szemben állok egy csomó vámpírral. Biztos akarom én ezt? Most már nincs vissza út.

Köszönjük szépen a jelentkezést! Elfogadva, át vagy engedve, és kezdődhet a játék;)

VÁMPÍR
Név: Delia Rose
Életkor: 20
Hajszín: fekete
Szemszín: szűrkés-kék
Bőrszín: fehér
Magasság : 175 cm
Egyéb külső jellemzők: a jobb karján egy zöld színű tetoválás
Legfontosabb belső tulajdonságok: szenvedélyes, kiváló vezető, kedves és mindig mosolyog. Ha olyan helyzetbe van, akkor kiváló terveket tud szőni. A modora rendkívül udvarias, művelt és határozott.
Kép: 1

1988. április 1-jén a Bolondok napján születtem, Angliában. Ezért is tartanak a legtöbben bolondnak. A szüleim egyetemre írattak be engem, és ott tanultam filozófiát és történelmet. De nem tett boldoggá. A bolondnak tartásom onnan ered, h a szüleim állítása szerint az én eszemmel nem egy cirkuszban kéne pocsékolnom a drága időmet, pedig én pont ezt élvezem. Mindig is szerettem volna fellépni valahol, pár jó számom is van. Az egyetemről többek között, azért is kellett eljönnöm, mert 19 évesen, megöltem az egyik tanáromat. Becsaltam egy szobába és leszúrtam. Amikor a szüleim meg tudták kitagadtak, és csak később tudtam nekik megmagyarázni, h önvédelemből volt, mert a tanárom már korábban is provokált és ő akart leszúrni. 19 évesen egyedül voltam, nem volt se kutyám, se macskám. Ekkor a cirkuszi igazgató fogadott be engem, amikor meglátott az utcán, amint éppen az egyik számomat adtam elő, hogy pénzt keressek Csak egyszerű kis zsonglőrködés volt 60 db labdával. Odakerültem, de először csak takarítottam, majd a cirkuszigazgató tanított és fejlesztette a számaimat. Ennek eredményeként ma már én vagyok a cirkusz leghíresebb tagja. Minden szórólap azt írja, h én vagyok a legnézettebb Angliában. Én is észre vettem, h másmilyen a számom, mint a többi szereplőé. Az előadásokon mindig fekete cilindert és sétabotot viselek. Ezek is hozzátartoznak a mutatványomhoz. A cilinderemet leteszem az asztalra, és a sétapálcámat megpörgetem, utána belenyúlok a cilinderbe és ránézek egy emberre. Semmi trükk nincs benne, előjön az ember hasonmása, vagy az, amit én választok. Át tudom változtatni és tudok parancsolni neki, ha azt mondom, h ölje meg elődjét, megteszi, és gyilkossá válik, ha nem akkor meg segítő kezes báránnyá válik és, ha akarom, eltűnik. Ezzel a számmal sokan próbálkoztak a cirkusznál, de egynek se ment. Nem mindig szívesen lépek föl ezzel a számmal, ha a főnök itt van, mert akkor mindig engem néz, amit utálok. A 20. születésnapomon eljöttek a szüleim a cirkuszba és láthattak engem, úgy, h nem is tudták, h itt vagyok. Nagyon büszkék voltak rám és így fogadtak vissza engem.

Egyik nap a városközpontban tűz ütött ki. Épp kezdődött a számom, ismét nagy sikert arattam, de nem élveztem, mert másra koncentráltam. Rosszat sejtettem és be is következett. A cirkuszigazgató a karjában hozta az édesapámat, közölve, h bennégett a tűzbe. Fáradt teste le volt fóliázva és édesanyám is megsérült. Csúnyán leégett az arca fele és kétségbe volt esve. Azonnal elvittem a kórházba és a pénzemből előre kifizettem a plasztikai műtétet az arcának. Még mindig kétségbe volt esve, és nagyon zihált.
- Anyukám! –csókoltam sírva a kezét.
- Delia!
- Bocsáss meg! Ez az én hibám! Ha, tudtam volna, h a ti házatok gyullad ki, akkor mentem volna, elejétől fogva rossz érzésem volt!
- Ugyan, kicsim! Te nem tudhattad! Te nem vagy hibás, ne emészd magad! Nyugodj meg! Ne sírj, apád után, ő már egy jobb világhoz tartozik. De én itt vagyok, nem foglak cserbenhagyni! Továbbra is szerepelni fogsz, büszkévé teszed, édesanyádat!
- Köszönöm……anya. És te se emészd magadat, nem kell új házat keresned, jöhetsz a cirkuszhoz. Sokat fogunk utazgatni, mindent együtt teszünk majd! De ha nem akarod, akkor veszek neked egy kisebb házat, vmi egészségesebb helyen.
- Mit se kívánhatnék, mint hogy az én kislányommal lehessek! Elfogadom az ajánlatodat!
Ezzel a mondatával elaludt. A plasztikai műtét után, néhány nappal kiengedték a kórházból, és már lezongoráztam a főnökkel, h ő is ide jöhet. A tűzet állítólag, vki okozta, mert az alsó szomszédot akarta bosszúból felgyújtani. Átterjedt a tűz, de már rács mögött van.
Ezóta így van. Édesanyám velünk él és sok dologban segít. 55 éves, viszonylag jól tartja magát. Segít a főzésben és takarítani is, segít nekünk.

Este volt, én mentem ki kidobni a szemetet, és észrevettem 3 árnyékot a kuka mögött. Elmentem és megkerültem de, nem láttam semmit. Kis idő múlva valaki a nevemen szólított mély, fagyos hangon. Értetlenül néztem az éjszakában, nem tudtam, mit tegyek. Hirtelen vki a vállamnál fogva megfordított és arcát az enyémhez nyomta. A Hold fénye rávetült a 3 alakra és megláttam, h Vámpírok voltak. Férfiak, aki megfogott a legöregebb volt és a másik 2 sem volt vmi fiatal, de elrejtették a vonásaik a korukat. Az öreg Vámpír azt mondta, h én egy árulóval élek együtt, és ha jót akarok, menjek el a cirkusztól. Nem akartam elhinni, h ezt mondta. Erőteljesen megfordult, intett a társainak és elmentek. De a 3. Vámpír ott maradt. Gyengéden felemelt és megszólított. A Hold rávilágított ezüstszürke hajára és zöld szemét tisztán ki lehetett venni.
- Jól vagy?
- Igen, köszönöm.
- Ne figyelj a főnökre, mindig ilyen!
- De hát azt mondta, h árulóval élek együtt!
- Ez így is van. A cirkuszigazgató Vámpír, Delia.
- Honnan tudod a nevem?
- Én sok mindent tudok rólad.
- Értem. Egy vámpírral éltem együtt 1 évig?
- Igen. Ő nem gonosz, csak tett vmit, de ez hosszú, és lassan mennem kell vissza Bloodforestbe.
- Az, mi?
- Ez egy hely, ahova meghívásod van. Nem tudom, h találkozunk-e ott.
- De….
- Mennem kell!
- Várj, kérlek!……hogy jutok el oda!
- Indulj el K felé!
Ezzel eltűnt. Sokat gondolkodtam ezen, és a főnökön. Ezért, bementem hozzá és beszéltem vele. Elmondta, h az igazi neve Iorek Rock (a másik neve Hora Smith). Ő megölte a királyt, mert lefülelte, amikor az ellenséggel szövetkezett, és amikor megmondta a többieknek, nem hitték el, ezért száműzték onnan. Elmondta, h Bloodforest igaz, és létezik, ha gondolom, menjek el oda.
2 nap múlva észrevettem, h egy tetoválás díszeleg a jobb felkaromon. Rákerestem, és azt írták, h ez bizonyos embereken látható, akik már találkoztak Vámpírokkal. Azt is írták, h 1 hónapig fájó, viszkető sebhely lesz, de utána már enyhül. Ezért története van a sebhelyemnek

1 hónap után úgy döntöttem, h elmegyek oda. Beszéltem édesanyámmal. Még nem értette, mert csak annyit értett, h elmegyek mellőle, de megértette a döntésemet és azzal az örömmel élt, h boldog leszek ott. Napnyugtakor indultam K felé, és ebben a pillanatban kezdődött el az életem nehéz része.

Kedves Delia!

Regizz, és amint átengedlek, már kezdheted is a játékot

Köszönöm szépen:D:D:D